BEMUTATKOZÁS

Hegyi Judit vagyok, kozmetikus, szempilla-stylist, sminkes.
2019. májusában végeztem tanulmányaimmal a győri SZC Kossuth Lajos Középiskolája és Kollégiumában, A Szakma Sztár 2019 országos verseny 4. helyezettjeként mentesültem a szakmai vizsgáimon való részvétel alól.
Hatalmas élmény és szakmai többlet volt számomra ez a verseny, rengeteg plusz tapasztalattal, élménnyel gazdagodtam. Itt tanultam meg azt is, ami az egyik legfontosabb, hogy sohasem ragadhatunk le egy szinten, mindig tovább kell fejlődni, fejleszteni magunkat.
A verseny lezárásakor különdíjjal gazdagodtam az egyik szakmai zsűri által, ahol további ismeretekkel bővíthettem a tudásomat a smink világában. Egyéni sminkoktatás formájában rengeteg hasznos praktikát és mozdulatot sikerült elsajátítanom. Lehetőségem volt egy új metódust tanulni.
Az akkori értékelések alapján a zsűri szerint erősségem a smink, elmondásuk szerint el tudnak képzelni a műszempillahosszabbítás vagy sminktetoválás munkafolyamatában.
Akkoriban már kezdett is kirajzolódni ez a vonal, ugyanis a szempillaépítés alapjaival már a gyakorlati tanulmányaim során megismerkedtem, 2017-ben.
Tudtam, hogy mindenképpen ezen a úton szeretnék maradni és még jobbá válni.
2019. júliusában megalapítottam az én saját vállalkozásomat.
2019 októberében úgy éreztem, hogy tovább kell lépnem az alapoktól. Lami Ildikó volume tanfolyamán megismertem a fanokkal való munkát. Rengeteg hasznos tudást sikerült szereznem, számomra új technikát ismerhettem meg.
Sok-sok gyakorlás után 2020 februárjában részt vettem egy 7 napos online webinaron (Lash Marafon), márciustól kezdve én is építek 3-4D Soft Volume szempillákat.
2020 áprilisában ismét részt vettem egy online webinaron. (Lash Marafon 2.0).
Fő tevékenységem tehát a szempillahosszabítás, de ezenkívül nagyon szeretek sminkelni, szívügyem a szemöldökformázás, tudjuk, hogy a szép bőr a titka mindennek így kozmetikai arckezeléseket végzek professzionális termékek segítségével.
Örömmel segítek bőrápolási rutinok összeállításban.
Fiatal vagyok, ambíciózus, friss és naprakész tudással rendelkezem és aki ismer, az tudja milyen szenvedéllyel szeretem a szakmámat.
Folyamatosan arra törekszem, hogy a lehető legjobb tudásom és magas minőségű termékek segítségével szebbé varázsoljam a vendégeim külsejét, és ápoljam lelküket is egyaránt.

